Miután nagyából meghatáraztuk az égtájak irányát (tájékozódtunk), el is indulhatnánk. Viszont egy vagy több napos meneteléshez jó tudni előre milyen időjárás vár ránk. Megjegyezném most egy olyan helyzetről beszélek amikor egy katona vagy csoport elszakad-lemarad a többiektől, harcközben, esetleg kitöréskor, vagy, ha eltévednek erdőbe, hegyek között, ahol még a tapasztaltabbak is könnyen bajba kerülhetnek. Mindenesetre sorsunk attól fog függeni, mennyire tudunk figyelni a körülöttünk lévő természetre...
Először is próbáljunk nyugodtak maradni, megfontolni döntéseinket, ha többen vagyunk ajánlatos megbeszélni azokat, a több szem többet lát, és a több fej többet tud elv alapján. A
pánik, kapkodás szinte a biztos vesztünkbe vezet bennünket.
Az ostrom gyűrűből való kitörésre jó példa volt a balkáni háborúban a Vukovárnál történtek.. A mintegy 14-15km-re lévő biztonságos helységig, a kitört katonák 30-40% ért el, ez jó eredménynek számit. Viszont, ha tudjuk, hogy minden menekülő csoportnak szinte 90% azon a területén élt, sőt többek vadászok is voltak, az eredmény gyalázatos, és azt jelenti, hogy még a helyismerettel rendelkezők is gyakran hibáztak, ha pszihika nyomás alatt voltak, elhamarkodott döntéseket hoznak.
Mivel áramuk nem volt, már előtte való nap figyelni kellett volna a természetet maguk körül. Öreg kiképzőm aszt monta: - "A természet minden számunkra fontos információt leír,
csak tudnunk kell olvasni.
Szóval: A holdnak este udvara van, azt jelenti holnap fújni fog a szél. A sárgás-pirosas naplemente, alaktalan felhőkbe búrkolódzva, szintén rosz időjárást jelez a következő napokra. A rossz időjárás jele még a vibráló csillagok az égbolton, a hangok a megszokottól távolabbról való hallása, a szokatlanul távolra látás a tiszta levegő miatt, felhők gomolygása, hegyekben a köd felemelkedése, a reggeli köd kimaradása, Nyugati - Északi szél. Mikor a szél Kelet felöl fúj, és azon az oldalon alacsony szürke felhők vannak (nimbusztratoszok) vagy az égen fekete sötét felhők gomolyognak (kumulunimbuszok) biztosra lehet venni egy kiadós esőt, vagy vihart.
Az állatok viselkedéséből is lehet következtetni az időjárásra: A nagy vadak mind a szarvas,
őz és vadisznó, a megszokottól hamarabb (még sötédedés előtt) kezdik el az estéli táplálkozást - ivást, abban az esetben, ha rossz idő közeleg, gyorsan - kapkodva isznak, táplálkoznak izgatottak és sűrűbben felemelik a fejüket, zavartan nézelődnek, és azon vannak minél hamarabb eltünjenek. Órákkal a zivatar - vihar előtt a madarak alacsonyan röpülnek, a légnyomás miatt a "leszorult" legyeket, bogarakat vadásszák, ha pedig véletlenül a magasban látunk madarat azoknak röpte ideges-gyors, igyekezik minél hamarabb eső és szél védett helyet találni magának.
Nézzünk szét magunk körül is: Véletlenül kéményt, vagy tábortüzet látunk magunk körül, ha a felszálló füst mindjárt a kéményt és a tábortüzet elhagyva leszorul és szétszóródik, az rossz idő jele. Ellenben, ha a füst egyenesen kígyózik felfeké, az elkövetkező 1-2 napban biztos jó idő lesz. apró szépen formázott felhők amik nagyon magasan vannak (ciruszok és cirosztratuszok) szintén jó időt jeleznek előre. A jó idő jelei lehetnek még, a nagy, világos-fénye hófehér (cirokumuluszok) is.
Akiknél véletlenül van barométer, azok nagy biztonsággal megálapíthatják az időjárás alakulásait. Egéssz napos arányos és lassú növekedése a nyomásnak, biztos jele annak, hogy az elkövetkező napokban jó idő lesz. A nyomás 4-6mm növekedése 6 óra alatt, rövid jó időt jelent. Gyors nyomás esés, rossz idő jele. Lassú 24 órás esése a nyomásnak, a felmelegedés következnény és nem jelet rossz időt. Váltakozó nyomás emeledés-csökkenés a nap folyamán, változó időt jelent.
Ezek az információk azért fontosak egy kitörésre induló csoportnak, vagy eltévetteknek, szétszóródtaknnak, lemaradtaknak, hogy tudják milyen felszerelést vigyenek magukkal, és útközben milyen akadályokra-kellemetlenségekre számitsanak. Például ellenséges területen mindíg ajánlatosabb ködben - esőben haladni, eltévedés esetén pedig derült szárazban.



